Pollágh Péter versei

Erdőkezdő

Bocs, ha túl sok halálfalót,
kviblit és muglit
kiátkoztam vagy kinevettettem,
mosd meg a tűdet,
ne akadjál már fel
mindég rajtam. 
A Polipot túl korán,
túl sokáig néztem,
a túlérés legelső jele nekem elég,
hogy vége legyen:
lefagyasszam vagy felkössem
a képzeletem.

Magasra vágytam, mindig felfelé.
Mint a panda:
szép, szabályokat elunt lény.
Mint a vanília:
Sárgaföld egykori, fellázadt virága.

Felfelé éltem. Panoráma Péter.
Első ezen a néven.
Édesen beszéltem.
Levegőnek nézve,
üres zsebbel, lebegősen.

Már rég nem iszom.
Ambíció sem maradt.
Nem vagyok ugyanaz.
45 múltam: Latinovits
kipipálva, rajta is túl vagyok;

s csak annyit mondhatok:
hajnalban menj futni,
akkor kezdő még az erdő.

Depresszió

Én beléptetem,
s belép velem
egy hideg tetem.

Én

A prózaég alatt
én elkapartalak.

(Megjelent az Alföld 2024/11-es számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Láng Eszter munkája.)

Hozzászólások